Dr. Blondee & the dog blog

Dr Blondee épp csak leheveredett bézs bambuszpamlagára, mert a szabadságról nemcsak száguldozva lehet gondolkodni, bár ez a legkézenfekvőbb.  Annyit beszélgettünk már a félelemről, jutott eszébe, és milyen érdekes, hogy csak most tűnt fel: vezetés, utazás közben ritkán tör rá a szorongás.

Megnyugtató, hogy újabb írt fedezett fel, ami nem xanax és nem pia, király, gondolta. Dehát nem lehet folyton úton… vagy igen? 

Úgy rémlik, volt egy időszak, míg megnyugtatta az állandóság gondolata, mintha az egyenlő lenne a biztonsággal, amire viszont igencsak áhítozott. (Ezt azért konstatálta örömmel, mert a nők tudvalevőleg biztonságra áhítoznak, neki pedig hosszú évekbe telt, hogy úgy érezze, ő is biztonságra vágyik, mint bármelyik közönséges nő, eszerint ő is egy “közönséges nő”. Nem: NŐ… eccerűen, és nem kell okosnak lenni hozzá, se karriert csinálni, se semmit, mer ez van, kis bimbó, egyszercsak szirmot bont valahol a zsigerekben, és bármilyen képzavar, azért csak örülni kell neki, nagyon.)

Idővel mégis rá kellett döbbenie, nem ostorozhatja magát folyton, nem préselheti bele magát más ruhájába, ha egyszer rá egyszer csak az a borzasztó lakksztreccs passzol, legjobb, ha abban érzi jól magát, és nem erőlködik egy vasárnapi nejlonharisnyás sötétkék dzsörzé otthonkában virítani.

Főveszem azt a lakksztreccsrucit, rikkantott vidáman, csak attól lohadt le kicsit a lelkesedése, hogy órákig kellene turkálni a szekrényben, hogy megtalálja. Nem veszi fel mégse, de FELVEHETNÉ… ez majdnem olyan, mintha épp utazna.

Ez olyan, mint a szabadság… megtehetné, és mégse. Kimondhatná, de nem mondja, attól még van. Ez a szabadság. Nem akar kibújni a bőréből, juhujj… ez a szabadság. Félelmetes.