Státuszok és szimbólumok 2007 május 11.
Posted by drblondeee in Apák és lányok, Félelem és reszketés, dr. Blondee.trackback
Státusszimbólumnak is beillő autója hipermodern kulcsával babrált, titkon a kislányt figyelve a túloldalon. “Mit csináltál már megint, te, szerencsétlen!”- dörgött az anyai szigor. A kicsi sírni nem mert, pedig az elszabadult bevásárlókocsi igencsak felhorzsolta a lábát.
Könnyes szemmel nézett körbe, akkor akadt egymásba a pillantásuk az idegen nővel, aki húsz évvel ezelőtti önmagát látta most. Az ismerős szidalmakra még mindíg összerándult.
Teher alatt nő a pálma, jutott eszébe a sokszor vigasztaló gondolat, aztán az ifjú igazgatónő bekúszott a bőrülés biztonságos ölelésébe és elhajtott.
Sírni még mindíg nem mert.
Alkoholista nő feküdt a szutykos paplan alatt az aluljáróban. A csinos üzletasszony táskájából pénztárcáját, pénztárcájából egy százast túrt elő. Bedobta a törött papírpohárba – borra talán jó lesz – gondolta. Ebben a pillanatban csapta meg a mosdatlan test áporodott bűze az alkoholos kipárolgás egyértelműen acetonra emlékeztető szagával elvegyítve. A hajléktalan hiába mosolygott, azt sem hallotta már mit motyog – talán “köszönöm” lehetett – mert a hányinger keringette. Megbánta, hogy lehajolt. Teste még csinos, divatos és tiszta kosztümje biztonságában is lúdbőrös lett. “Csak minél gyorsabban el innen” – futott át az agyán és továbbsietett. Cipősarka kopogását figyelte. Sírni még mindíg nem mert…
Isten éltessen ecsém, ha most ünnepled, épp smst akartam írni az elébb:)
Vagy:
Hájas kisgyerek próbált a körhintába ülni a játszótéren. Vékony, sportoló alkatú fiatalemberünk a másik oldalon állt. Először mosolygott magában, később arra gondolt, segíteni kellene, aztán felgyülemlett benne az indulat. “Csak az apját elkaphatnám egy percre, hogy bemossak egyet a kövér pofájába.” – gondolta. “Szegény gyerek. Mindenkinek megvan a saját keresztje.”
köszönöm a “kommentet”, jó:)
Kössz. Nem most ünneplem. Októberben. Nincs is kedvem ünnepelni. Talán addigra lesz. Álmos vagyok, véres a szemem. Tegnap megint találkoztam bor barátommal. Kezd durvulni a helyzet. Azt hiszem bevágom magam a kocsiba és hazatekerek. Azért tényleg köszi.
Fel a fejjel… jó? Everything will fall in place. Tudd meg.
Csak megérintett a fílingje ennek a bejegyzésnek az üzletasszonnyal, akinek minden rendben megy. Tényleg, van olyan ember, akinek minden rendben megy? Vagy csak olyan, aki sírni még nem mer? Azt hiszem volt azért valami abban Cure-ban, hogy Boys don’t cry. Pedig ez a státus szimbólumos ez girl volt a javából. Mint akinek a fejében megszületett. Bocs. Persze nekem nincs csinos kiskosztümöm, de imádom a finom illatú bőrkabát biztonságát is, néha meg az öltöny-nyakkendőjét. Akkor nem kérnek tőlem sehol sem igazolványt. Máskor meg… Jók ezek a státuszok. Csak manapság nem a státusz, hanem a szimbólum a lényeg. Csók…
Na most már tényleg irány a kisváros a nagy közelében. Jó éjszakát.
Na, most már tényleg irány a konyha:), óvatosan vezetni, jóccakát, szép álmokat:)
amikor nagyon nem megy, akkor musz sírni. bizony, én az utcán is szoktam, ha rámjön… máskor meg otthon sem. ki érti ezt?
Az anyánktól sose szabadulunk. Ez lehet jó is, rossz is. Bárhogy kapálózunk, a saját gyerekünk is ezt fogja gondolni 30 év múlva. Ez az élet rendje. A Kiscsajjal beszélgettem, hát ő meg ha választhatna, inkább kívánná az anyja dilijeit, amelyektől azután majd nem bír szabadulni. De neki nem sok jutott az édesanyjából, és az is a feledésbe merült. Hisz csak 9 éves koráig volt ott neki….
Státusz, jó közelről nézve: nem, nincs olyan akinek minden rendben megy. Az tart a felszínen hogy sose elégszünk meg azzal amink van. Aki belepihen, az megundorodik és megsavanyodik. Hány boldog jómódú embert ismersz???
Szimbólum. Nagy igazságot szóltál, fontosabb a státusznál és hányszor hamis!!! Ez viszont megnyugtató: státusz nélkül is szert tehetsz a szimbólumokra, és ettől hamis látszatát keltheted annak ami nem vagy, és ettől majd megváltozik a véleménye rólad azoknak, akik különben a világon semmit se számítanak neked.
Én meg szeretem amikor átmegyek a szomszédba és azt mondom: csessze meg, még 3 nap fizetésig és nekem már csak 120 forintom van, és ettől gazdagnak érzi magát a drága barát, akinek még egyben van egy ezrese. És megisszuk együtt azt a drága pezsgőt ami a névnapomról maradt, és koccintunk arra, hogy bekaphatja a világ és mi reggel simán tülörbe tudunk nézni.
A sírásról az is eszembe jutott (nincs kedvem most újabb postot írni a halálról, a gyászról, és ez jóóó, köszi blog:) ), hogy anyám halála után talán egy hónappal ki kellett mennem Antwerpenbe lezárni a maradék dolgokat, céges elszámolás, mittudomén. Egy este Ike-nál, már emlegetett nigériai barátomnál üldögéltünk a tv előtt, USA pont lerohanta Irakot, néztük, vártuk, hova tovább, Ike az amcsikat istenítette, én nem annyira, ezen aztán jól le is üvöltöttük egymás haját barátilag (végső érvek rendszerint: teee, bushman, mit tudsz te arról, mi folyik a világban a kis gyarmatosított történelmeddel, te naiv, mire ő: tee, kelet-európai, jössz a süket dumával, a zsebkendőnyi országoddal, amiről a kutya se hallott, nekem te ne dumálj.. szóval így barátsgosan osztottuk egymást, télleg szeretetből, jaj, erről eszembe juttott valami a cigányozással kapcsolatban, de erről postot írok), mikor is egy pár perces csöndben a tv-re meredve elkezdtek potyogni a könnyeim.
Ike csöndben ült, megfogta a kezem és csak annyit kérdezett: nem is sírtál AZÓTA?
Ingattam a fejem, hogy nem, magához ölelt én meg csak bőgtem, bőgtem, bőgtem, hónapnyi, éveknyi fájdalom után először…
Mindíg hálát adok az Istennek az ehhez hasonló pillanatokért, ilyenkor érzem: ha nagyon sokat el is vett tőlem, sokat is adott. Jó, jó, jóó embereket körém és csak remélem, hogy sose fogynak el:)
Nem lehet azonnal sírni, nem megy, de kell, nagyon kell hogy egyszercsak kijöjjön. Mint a Halálsoron-ban John Cofiból az a borzalom, amit a haldokló asszonyból szívott ki: vissza-visszanyeljük a bajt de megkönnyebbülni csak akkor tudunk ha kibukott.
A Drágámnak akkor olyan sokáig tartott, hogy rettegtem: bekattan. De egy őszi éjszakán, már jó fél évvel a tragédia után egyzsrecsak kint volt, és akkor tudtam hogy már nem lesz semmi baj… elindultunk kifelé…
hmm.. igen
mond valaki egy jo statuszt??