Dr. Blondee & the dog blog

Szombathely – Iszonyú jó és fantáziadús gitárjátékkal, bordarengető dobolással és érdekes vokálhangzással tört be dél-keletről A Trojka kaland az Irokéz Galéria fülledt padlásterébe pénteken.

Akarom mondani bemutatkozó koncertet adott a nemrégiben alakult háromfős szombathelyi zenekar, amely csak saját számokat ad elő.

A kérdésre, hogy milyen zenét is játszik a Koller László szobrász és basszusgitáros, Szarvas Péter angoltanár és gitáros-szövegíró és Horváth Norbert bőrdíszműves dobos felállású trió, meglehetősen nehéz a válasz, ami tény: egy basszusgitáron, egy nem basszus gitáron és dobon adják elő a fiúk, ami kikívánkozik belőlük: punk-rockra hajazó, szövegekkel díszített zenét.

Eredetileg egyikük sem Vas megyei: Laci és Norbi zalai, Peti pedig somogyi születésű, a szombathelyi tanárképző főiskoláról ismerik egymást, és mint annyian mások, a diploma után nem tudtak ellenállni a Nyugat királynője csábító szirénhangjainak, és a megyeszékhelyen maradtak. (Szombathely e tekintetben a kikötővárosokkal, például Antwerpennel mutat hasonlóságot: senki nem oda indul, de a végén valahogy ottragad az ember.)
A Trojka kaland szempontjából fontos találkozás helyszíne azonban Zalaegerszeg. Egy lebontásra váró ház műteremnek kinevezett helyiségében levágott ujjú kesztyűben dideregve szobrokat készítettem és basszusgitároztam. Egyszer csak jött egy srác, hogy miért nem játszom velük. Igaz, előtte jazzben utaztam, de szimpatikusnak tűnt, így igent mondtam a Komp felkérésére, amely akkoriban fél-naiv alternatív jellegű zenekar volt. A próbákon olyan, számukra új dolgokkal ismertettem meg őket, mint a metronóm, vagy az egymásra való odafigyelés és a fegyelmezett munka a próbákon. Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy egyetlen közös koncertet éltünk meg, amikor is számukra nyilvánvalóvá vált: nem ezt akarják  idézi fel az előzményeket Koller Laci.
Róla érdemes tudni, hogy amellett, hogy szobrászatot és mintázást tanít, elismert és tehetséges basszusgitáros. Több saját formációban is játszott: a Transzfúzió csoportban, a Voodoo-ban, de saját bevallása szerint mindenhova megy, ahová csak hívják  legutóbb Zsoldos Báróval, vagy a Boogie Thinggel lépett fel, már csak a népzene nem volt meg, mondja a szarkasztikus humorú művész, aki mellesleg Bach-átiratokat is készít évek óta. Tavaly volt 55 éves a basszusgitár, ebből az alkalomból nem erre a hangszerre írott művek karakteresnek tűnő részeit, menüetteket, táncokat írtam át basszusgitárra  meséli.

A kérdésre, hogy ki, mi akar lenni A Trojka kaland, nagy egyetértésben azt mondják: nincs koncepció, nem kell. Peti nagy kedvenceit, Jimmy Hendrixet, Miles Davist, Frank Zappát említi, az ő improvizatív, állandó megújulással fenyegető szemléletük örök példa marad számukra. Laci a Tankcsapdát és Kispálékat hozza példának, azzal, hogy ők egy harmadik féle rock-trióban gondolkodnak.
Koncepciójuk pedig van: nem akarnak énekesnővel bővülni. Az igazi kihívás számukra ezen a három hangszeren, a megszokott hangzásvilághoz képest valami újat hozni.

Hogy mennyi eredménnyel, ezt a közönség dönti el, egyet szögeznek le mindannyian: nem a zenélésből akarnak megélni. Peti, a dalszövegíró, a szabadságot és az ebből fakadó kompromisszum-kényszernélküliséget emeli ki, azzal, hogy ez az a feltétel, ami a zenekar hosszú távú létezéséhez elengedhetetlen. Addig csináljuk, amíg az örömről szól, arról, hogy élvezzük ezt az egészet. Mi találjuk ki a zenét, a mi rögtönzéseinkből, jammelésünkből születik, amit előadunk. Rólunk szól amit adunk, és nagyon jó, ha másnak is bejön. Ennyi.

Hát ennyi. Halljuk egymást, legközelebb októberben. Addig csak olvashatjuk őket: A Trojka kaland néhány dalszövege a következő postban megtalálható.