Éltél a 80-as években? 2007 október 23.
Posted by drblondeee in Félelem és reszketés, dr. Blondee, Írás, Ünnep.4 comments
89-ben 17 körül voltam, lelkes gimnazista, imádtam a magyart és újságíró akartam lenni, bár pontosan nem tudtam, mi is az.
A magyar tanárom Fidesz alapító tag volt és olyat mert mondani (jó, hogy ez akkor már nem volt forradalmi dolog), hogy “szocialista realizmus” nem létezik. (A tankönyv szerint pedig igenis létezett). (Akkor még csak egyféle tankönyv volt minden magyar 4.-es gimnazistának).
Ő szerkesztette a város akkor induló forradalmi hírlapját is. Az “értelmiség” (Istenem, mennyire szerettem volna az lenni majd egyszer) a helyi Fidesz irodában gyűlt össze, ha Orbán Viktor (rá nem emlékszem, de biztosan), Deutsch Tamás, Kövér László érkezett, mindenki transzban volt, tényleg “istenek” voltak akkoriban és elmondhatatlan boldogság és lelkesítő érzés volt ezeknek az embereknek a közelében lenni. Rajongtunk Erdélyért, az erdélyiekért és az ügy része volt, hogy látogassuk őket és segítsünk nekik elmenekülni a diktatúra, a Securitate uralma alól. Akik akkor fiatalon politizáltak, gondolkodtak, nem pénzt, hatalmat akartak. A többség nem. Olyan nehéz ezt mai ésszel megérteni. Szinte nevetséges.
Életem első “interjúja” úgy készült, hogy (azóta, 34 évesen infarktusban meghalt) Incsi megcsinálta, a feladatom az volt, hogy leírjam és kérdés-válasz formába öntsem, ezért pedig szerzőtársként szerepelhettem a cikk végén. Elmondhatatlanul büszke voltam. A cikk egy leleplező cikk volt a helyi Tüzép vezetőjéről és munkatársairól és riport formában azt mutatta be, hogy hogyan lopják, csalják el a hiánygazdaságban a haverokkal a tüzelőolajat, fát. (Aki még nem élt akkor, nem biztos, hogy tudja, hogy nem vásárolni, hanem szerezni kellett dolgokat, mert nem volt. Csak állami boltok, üzletek voltak és mindenből egy. Ha tüzelő, akkor Tüzép, ha benzin, akkor Áfor (hétfőn nem lehetett tankolni, úgy emlékszem), ha élelmiszer, akkor Csemege. Mindenből kevés volt, akinek ismeretsége volt, annak jutott karácsonkor banán, akinek nem, annak csak a boltosasszony tárogatása. El lehet képzelni, hogy ha a “kereskedelem” résztvevői úgy viselkedtek (hogyan máshogyan), mint a hivatalnokok, akkor milyenek voltak a hivatalnokok… a rendőrökről nem is szólva…
Szóval megjelent az újság, meglepetésnek szántam, büszkén vittem haza az én politikától, hatalomtól ódzkodó apámnak és mutattam a cikket. Emlékszem, a szája folyamatosan görbült lefelé, aztán rámüvöltött, hogy mi a francnak keveredek én ilyesmibe és hogy tartsam magam távol a politikától. Merthogy ő ezektől szerzi az olajat.
Általánosban Zánkán voltam úttörőtanácstitkár képzőben, de valahogy fel sem merült, hogy mi a fenét csinál és minek az úttörő, a tanács és a titkára. Vagy egy 400 fős faluban mini-VIT-et szervezni: mini Világifjúsági Találkozót!!! Azt hiszem transzparensek voltak különböző országnevekkel, osztályonként más, talán. Szürreális. Világifjúsági Találkozó, mikor még Ausztriába sem jöhettünk át.
Ezeket az ártatlannak tűnő oszlopos baromságokat, együtt a megbocsáthatatlan bűnökkel mind magyarok művelték. Művelik. Magyarokkal. Szürreálország szürreál emberkékkel. Ezek vagyunk?
Október 23 vajon mi? – felhívás 6 mondatos keringőre 2007 október 23.
Posted by drblondeee in dr. Blondee, Ünnep.5 comments
Össze tudod foglalni 6 mondatban, hogy “október 23″, az esetleges tanulsága, mit jelent a magyaroknak, a “forradalom” és a “szabadságharc” szavak használata nélkül? Ha igen, kérlek, tedd meg! Kíváncsi vagyok a véleményedre.
Számtalan helyen emlékeznek bloggerek erre a napa itt és itt is , itt is, itt nem:) , van, aki interaktív, játékos formában , itt filmidéző jelleggel (is), Ismerős Arcokkal Szombathelyen, ezt nem bírom kihagyni: különösen tárgyilagos, objektív, XXI. századi kurucos cselekvő formában , mégis: az az érzésem, hogy ha huszonévesek (és fiatalabbak) között közvéleménykutatást végeznénk a témában: kevesen lennének képesek arra, hogy megfogalmazzák, mi történt 56-ban. Az a fogalom, hogy Szabad Európa Rádió a többségüknek szerintem semmit nem mond.
56 történetét velősen apámtól hallottam, csak a lényeget. Se iskolában, se templomban, se máshonnan nem. Honnan tudhatják hát a lényeget azok, akiknek a felmenőik nem mesélték el?
The Greencards 2007 október 22.
Posted by drblondeee in Jó reggelt, Zene, dr. Blondee.add a comment
Vasárnap reggeli fílinghez…
Csodák, románok – magyar szemmel 2007 október 21.
Posted by drblondeee in Blog, Utazás, dr. Blondee.4 comments
Aki esetleg nem vette volna még észre, jó kis labda pattog körbe Erdélyben élők blogjain. Másodszor itt vettem észre, először Kövi Sáránál láttam, ha még kettőt elolvasok, lehet, hogy meg is kedvelem a román népet és barátok leszünk meg ilyenek.
Tuti ötlet, ráadásul rádöbbentett, hogy fogalmunk sincsen a szomszédainkról…
Blogged with Flock
Tags: utazás, dr Blondee, blog,
Már megint filmeztünk – dr Blondee presents 2007 október 21.
Posted by drblondeee in Alma the dog, Film, Vidám, dr. Blondee.add a comment
Olyan friss, hogy szinte még meleg:)
Internet Hungary – Feritíví 2007 október 20.
Posted by drblondeee in web.2 comments
Feritíví a Beach House-ért
3 hónap alatt 1 millió kattintás egy vblogra. Röviden ennyi a történet, azzal, hogy a Coca Cola részére készült, online marketingkampány hirdetési támogatások figyelembevételével is (index., hirkereso, stb?) is óriási siker.
Fabricius Gáborról itt vidéken, ahol híján vagyunk a Millenárisoknak, ritkán hallani, pedig a fővárosban igencsak nagy népszerűségnek örvend, még az is tudható, hogy “Fabricius Gábor igen gyér mellkasszőrzettel rendelkezik, és gothic rockerenek öltöztetve nőiesebb jelenség, mint Patrícia.”
Na, mindegy, ezt nem tudom se megerősíteni, se cáfolni, egy biztos: nagyon-nagyon profi , odaütős előadást tartott, pedig nem volt rockernek öltözve és sert mondott részesedés helyett.
Amit művel, az hellyel közzel válasz arra az igényre, ami a konferencián is nagyon sokszor elhangzott: eredeti, kreatív (nem utolsó sorban külföldi mintákat is ismerő, de nem azt másoló!) fiatal emberekre van szükség.
A Feritíví gagyiságára úgy emlékszem azt hozta fel mentségnek, a kb. 35 perces, jól tagolt és érthető előadás végén, hogy pénzt kell csinálni ahhoz, hogy aztán értéket teremthessünk belőle. De ezt lehet, hogy csak álmodtam:)
Blogged with Flock
Tags: InternetHungary, Tihany, web,
Internet Hungary – szubjektív rivjú – Legek 2007 október 20.
Posted by drblondeee in web.add a comment
Legek az Internet Hungary szerdai napján
- Legjobb előadó: John W. Strand és Fabricius Gábor
- Legérdekesebb kijelentések:
- “mobilon netezni olyan, mint kulcslyukon pornót nézni” (John Strand)
- “a mobiltartalom-piac “full kamu”, habverés” (Uj Péter)
- “a felhasználók megdöbbentő technikai analfabetizmusról tesznek tanubizonyságot” (egyik mobilszolgáltató) (incompatible user, pls change, nem??)
- “15 percen belül fel tudsz építeni egy mobil brandet” (John Strand)
- az a mobil szolgáltató, aki megérti, hogy a mobil piac fordulóponthoz érkezett és cselekszik, nyerni fog, aki nem változtat, elbukik (és sírva menekül majd, mint ahogy a Vodafone Svédországból, vagy az Orange Dániából (John Strand)
- “A mobil ipar a progresszivitását ott vesztette el, hogy az ebédlőasztal effektus nem tud érvényesülni” – (Uj Péter)
- A legfurább dolog: nincsenek nők. Ez Tihanyban annyira még nem is tűnt fel, csak itthoni töprengéseim közepette
- Legegységesebb vélemény: új, eredeti ötletek hiányoznak a cégek versenyképességéhez és ahhoz is, hogy valódi, felhasználói, (emberi!) igényeket kielégítő szolgáltatások teremtődjenek
- A legfurább (flashintro, vagy amit akartok) weboldalak: IKO és Telefor (a neonfényben villódzó bannereket kihagyták…)
Mikor telefonálhatunk végre tényleg olcsón?
John W. Strand: A mobil technológia és az internet üzleti találkozásának lehetőségeit (lehetetlensége?) mutatta be. Miért kellene egyetlen brandnek kiszolgálni az egész mobil piacot, vetette fel a nagyok ellen. Miért van az, hogy Magyarországon a szolgáltatók inkább telefonokat akarnak eladni, ahelyett hogy hálózati forgalmat preferálnák? (Mert a piac itt még ilyen stádiumban, változás előtt áll) Ahogy Németországban az E-Plus, Ausztriában a YEsss, előbb utóbb itt is eljön a minimális infrastruktúrával (70 ember 700.000 ügyfélre), alacsony percdíjakkal dolgozó szolgáltatók ideje, a “SIM ONLY”.
3G rulez
Ausztriában 15 hónap alatt 25 százalékot tett ki a szélessávú forgalmakon belül a 3G aránya
Minden új szélessávú kapcsolat 66%-a 3G. (wow. Ezt nem gondoltam volna 2 éve, mikor a Telenor Oslo-i varázslatos szépségű, high-tech központjában erről osztották az észt a Pannon tulajdonosai, akik mellesleg a DJuice reklámokat is letolták a torkunkon, azt is, amelyikben a primitív benszülött(magyarnak) a high-tech felvilágosult(norvég viking) elhozza az addig ismeretlen telefont, mint azt Uj Péter az ÉS-ben leírta egyszer.
(Ja, úgy emlékszem, hogy az első egyik 3G-sre tervezett és piacra is dobott, megkampányolt telefonnal azért volt egy kis bibi: a kamera a telefon hátoldalán volt (ahogy a nem 3G-seknél), ebből következően a videotelefonálsra, amire kitalálták, használhatatlan volt. Ettől függetlenül biztosan sokat eladtak belőle)
Blogged with Flock
Tags: InternetHungary, Tihany, web
Internet Hungary – szubjektív rivjú(úúú…) 2007 október 20.
Posted by drblondeee in web.add a comment
Mobil/WAP tartalom piac: “FULL KAMU” (Uj Péter)
A WAP, a mobilfelhasználókra tukmált idióta és gagyi játékok, háttérképek piaca: full kamu
Cáfolatként a beszélgetők
- megkísérelték definiálni a mobiltartalom fogalmát, elkülöníteni az internetes tartalom fogalmától – kevés sikerrel. Igazából az derült ki, hogy tényleg nem tudják, minek is kellene annak lenni… (olyan kifejezéseket használva, hogy killer application, jujjj)
- megállapították, hogy a mobilozók többen vannak, mint a netezők és azt, hogy a mobil mindenütt velünk lehet, míg számítógépünk nem
- azt is megállapították, hogy a megtéveszthetőség (a manipulálhatóság) generációs kategória, a mobiltartalmak vásárlói pedig főleg gyermekek, akiket könnyű táncba vinni, ha mobilvásárlásról van szó, már csak azért, is, mert nem ők a billpayer-ek:) (az idősebb generáció szintén a könnyen megtéveszthető kategóriába tartozik)
- Egyetértek megtéveszthetőséggel, DE/ÉS: eszembe jutott, hogy tizenháromévesen bármit megadtam volna egy Madonna, Queen, George Michael, meg mittudomén kinek a plakátjáért, hogy felragaszthassam a falra a többi közé, ahogy ez akkor dukált. Pont ugyanaz a helyzet, mint ma a csengőhang, háttérkép a kölköknek… Ja, meg Moncsicsi:) meg Barbi… meg KELL venni, hozzá kell jutni
- Tanulság? Az, hogy nem csak a mobiltartalom piac a kamu, hanem a vízen, húson, tűzön, lenvásznon kívül MINDEN az, amit fogyasztunk, de ettől még óriási PIAC->
- A T-Mobile milliárd forintos, növekvő nagyságrendű forgalommal dolgozik
- A magyar emelt díjas piac 15 mrd-os nagyságrendű és 15% körül növekszik, ebből
- az IKO és a TELEFOR 25-25 %-os részesedés boldog tulajdonosa
- A mobil hirdetési piac nagyságrendekkel kisebb az internetesnél: 800 mio USD vs. 40 mrd USD
- Az okok között a felhasználói szokásokat említették, valamint a felhasználók “edukálásának” (grrrr) szükségességét, mivel “a felhasználók megdöbbentő technikai analfabetizmusról tesznek tanubizonyságot”, hangzott el.. hál’Isten nem arra a következtetésre jutottak, hogy akkor bizony le kellene cserélni a felhasználókat, akik “ha azt látják, hogy töltsd le WAP-ról, akkor sírva hajítják el a telefonjukat, hanem… bocs, nem jutottak semmilyen következtetésre azon kívül, hogy a felhasználók hülyék a technikához
Uj Péter közbevetette, hogy ráadásul drága is a dolog, mert ő egyszer külföldön roamingban netezett és 100 000 Ft lett a telefonszámlája, mire meglepő módon a józan paraszt észre hivatkozó választ kapott (és ezt kicsit meg is érdemelte:): miért nem ment be egy internetes kávézóba 2EUR/óráért netezni…
- Hát igen, de ha ilyen drága az egész, akkor meg miről beszélünk, drága operátorok meg hálózatszolgáltatók (John Strand előadása érintette ezt a kérdést)
Végül a legsúlyosabb mondat szolgáltatói részről, mely kiválóan jellemzi a szolgáltatók szemléletét: ” kiszolgálni azt a fogyasztót, melyet(!) a szolgáltatók ismernek”… Nem lenne jobb, valami élő organizmusnak tekinteni a fogyasztót? Akkor talán nem akarnának lenyomni a torkunkon minden hülyeséget, amit zárt ajtók mögött kitalálnak valakik (feltehetően férfiak – a konferencián alig volt nő, ld. köv. post)
- “A mobil ipar a progresszivitását ott vesztette el, hogy az ebédlőasztal effektus nem tud érvényesülni” – (Uj Péter) – Súlyos összegeket ölnek a szolgáltatók akár egy idióta ötletbe is, amit aztán a gépezet megvalósít, kommunikál és lenyomja a vásárló torkán. (Bezzeg az internetnél, ahol garázsokban, ebédlőasztaloknál ötlöttek ki sugárzó tekintetű ifjak zseniális, valós igényt kielégítő, felhasználóbarát programokat, szolgáltatásokat, mi??)
Kerekasztal beszélgetés (Erdős Ákos (IKO), Kamarás Dávid (Telefor), Liptay Gabriella (T-Mobile), Lonkai Márton (Pannon), Uj Péter (Index), Vitavezető: Vicsek Ferenc (Klubrádió)
Téma: Ad-e valódi hozzáadott értéket a mobilfelület a tartalomszolgáltatásban?
Blogged with Flock
Tags: InternetHungary, Tihany,
Internet Hungary – hol vannak a nők és a kicsik? 2007 október 20.
Posted by drblondeee in web.add a comment
Hímnemű a net, mobil biznisz
Most, hogy kipihentük, kijózanodtunk, íme egy szubjektív rivjú néhány post erejéig az Internet Hungary-ről. Sajna csak a szerdai napról, mivel csak azon volt szerencsém részt venni.
Az egyik legfurább dolog az volt, hogy alig volt nő a terepen, megszámoltam: a két nap alatt 140 férfiszereplés vs. 10 női fellépés, ez azért eléggé fura. (A moderátorokat nem számoltam) (A másik feltűnő dolog a nagyok jelenléte: vicces, mikor a UPC, GTSDatanet és T-Com a minőségről és az ügyfélkezelésről elmélkedik a nagyérdemű előtt..(nem voltam ott, lehet, hogy tanulságos volt, csak nem tudom elképzelni) A kicsik, az ő fejlődési lehetőségeik, a sikersztorik, hiányoztak. Nekem.
Egy nővel (kettővel!) azért szerencsésen egymásra találtunk, 10 év után(!), véletlenül, a mosdóban (hol, ha nem ott?) – hosszas vaze kiáltásokkal, hitetlenkedve, végül egymás nyakába borultunk egykori évfolyamtársammal, Csillával, aki most Origo, plusz a szintén 10 éve nem látott Krisztivel, aki Port. Tehát velük találkoztam és boldog vagyok ettől, de azért még marad a kérdés: hol vannak a nők ebben a szektorban?
Találtam egy cikket, 2002-ből!!! “Nem javul a trend – IDC és Cisco Nyugat-Európában végzett felmérése szerint a nők hátrányos helyzete az információs technológia ágazatában 2004-ig alig változik majd…” – szolgál némi magyarázattal, de akkor sem értem….
Blogged with Flock
Tags: InternetHungary, Tihany, nők






