Dr. Blondee & the dog blog

Az egyetlen mód, a kiindulópont ahhoz, hogy megismerjük a világot, hogy elvehessük belőle, az életből azt, ami a miénk, az egyetlen mód arra, hogy szeressük magunkat és harmóniában élhessünk Ővele, ha hibázunk.

Ha tudjuk, hogy hibáztunk, azt jelenti, tudjuk, hogy nem ezt, nem így akartuk, valami miatt mégis pont így történt. Ha látjuk a különbséget a szándék és a való között, akkor kerülhetünk közelebb a teljességhez, ahhoz a felismeréshez, hogy az egyensúly, a harmónia feltétele a jó és a rossz együtt, hisz ha ezek nincsenek, nincs út és nem vagyunk mi sem.

Tudván, hogy hibázunk néha, kevésbé leszünk szigorúak önmagunk és mások megítélésekor, így kerülhetünk közelebb a lényeghez, minden dolog értelméhez: a szeretethez. Hihetnénk persze azt is, hogy a tökéletességhez kerülünk közelebb, de a felismerés lényege éppen az, hogy nem tökéletes a világ, nem vagyunk azok mi sem, a boldog pillanatokból gyűjthetünk többet így.

A kozmikus tökéletlenség irracionális erővonalai között a világ legtermészetesebb dolga, hogy az emberi lélek meghajlik, és/mert tökéletlen, harcol, összeomlik, öl és hal, jót tesz és hibázik, akárcsak a természet. Csak egy hajszálnyival több annál: megismerhet és szerethet.

Tudhatja, milyen egyszeri és megismételhetetlen az a tökéletlenségében tökéletes lény, aki a felkelő nap sugarait látva tudhatja: újabb esélyt kapott.