Dr. Blondee & the dog blog

Ezután hamar nagylány lettem, minden téren, naná, hogy nekem is megjött az első menstruációm, amiről már mindent tudtam, jóval az aktualitása előtt, megnőtt a cicim, bár tény, hogy azóta sem történt a méretében változás és túlestem az első borotváláson amihez apám pengés borotváját használtam. Hamar rájött, de nem szólt, csak alkalmanként hangosan mérgelődve megjegyezte, hogy „már megint nem fog a borotva, de, miért, amikor tegnap előtt tettem bele új pengét!” Hát igen, ez a lányos apukák sorsa, serdülésemet mindenki tudta a családból. Szerencsére nálam nem voltak annyira látványos jelei, mint a bátyámnál, reggelente….

Aztán kikerültünk az általános iskolából, elhagytuk a családi fészket, és annyira boldogan vártam a szakközépiskola megkezdését, hogy amikor be kellett költözni a kollégiumba, bánatomban az ablakban álltam és bőgtem. A helyzetet tovább rontotta az ablakból elém táruló látvány, ami nem volt más, mint a város legnagyobb temetőjének a magasztos képe. (Hurrá!) Kimondhatatlanul nyámnyila lettem, amikor megláttam a hosszú folyosót, tele lányokkal, pedig addig, ó, hát nem győztem anyámék orra alá dörgölni, hogy milyen jó lesz, ha már nem leszek itthon, végre nem fognak borsot törni az orrom alá és majd végre azt csinálhatok, amit én akarok! Akkor ott meg csak álltam és folytak a könnyeim, akkora volt a szobánk, mint egy egérlyuk. És mi a kis elsősök voltunk a kisegerek, akik még cincogni sem mertünk, csak össze voltunk zárva, mi négyen. Még szerencse, hogy apám nem látott, különben rögvest hazavitt volna. Anyám erősebb, titokban biztos fájt neki a sírdogálásom, de tudta, hogy túlélem.

A kollégium bizony nem egy sétagalopp, komoly rendszabályokkal, nevelőtanárokkal, meg reggeli ébresztővel. Még mindig hallom, ahogy Babi néni kedves, búgó hangon beköszön: „Jó reggelt kislányok ébresztő, ki az ágyból egy-kettő!” És a következő fél órában megtelt a folyosó félmeztelen törülközőt, WC papírt, és egyéb tisztálkodási csomagot cipelő lányokkal. Mi a kis elsősök nem elég, hogy szégyenlősek voltunk, még tartottunk is a nagyoktól. Hosszú hálóingben és csak észrevétlenül mertünk mozogni. Viszont alaptalanul féltünk, a nagyobbak igen is kedvesek voltak, segítettek minket, tanácsokat adtak és nagyon is szívesen beszélgettek velünk. Ezután egy sötét felhővel kevesebb volt felettünk. A reggeli készülődéshez azonban még további fontos és nélkülözhetetlen dolgok tartoztak. Ilyen a szobatakarítás, ami a következő teendőkből állt: ágyak bevetése, szőnyeg és a linóleum leseprése, felmosása, szellőztetés, és a szemetes kiürítése. Mindezt nyolc után, amikor már mindenki iskolában volt szigorúan le is pontozták. Havonta összesítették a pontokat és a győztes nem kapott semmit! A suliba menet aztán mindig megnéztük a kollégiumban lakott lányok tablóit, volt néhány falumbeli is köztük, nézve a fotóikat arra gondoltam, istenem, hogy bírták ezt ki! Az első év nagyon lassan és borzalmasan telt, minden pénteken én voltam a legboldogabb lány és minden vasárnapi ebédnél a rántott hús fölött sóhajtoztam, amitől anyámék már teljesen kikészültek. Egyszer szó szerint bele is betegedtem, lázasan kóvályogtam a városban a suli orvosig és vissza, majd a vasútállomásra. Rettenetes volt, az osztályfőnököm meg azt hitte, hogy a második héten már lógni akarok. Pedig akkor azt hittem a halálomon vagyok.

A második év már más volt, dögösebb lettem, és kárpótlásul, hogy megint a koleszban kell lennem, unaloműzésképpen, na és persze mert az olyan nagylányos, rászoktam a cigire. Nem voltam egyedül, és akkor azt gondoltam ez nekem nagyon jó.

A serdülőkor nemcsak a cigizést hozta magával, hanem a hatalmas kínokkal, áldozatokkal és szülői veszekedésekkel járó hideg- és meleg frontos időket. Zabolátlan és fékezhetetlen voltam, minden csalódáskor megszakadt a szívem, és atomjaimra estem szét. Az újrakezdéshez pedig új stílusra, hajszínre, ruhákra, életformára volt szükségem. Így lettem a hidrogén szőkéből másnapra indigó kék hajú, a dögös cicalányból pedig punk.